Ventillátor

Ami felkúr, amikor azt hiszik, hogy ha sokat dumálnak nekem, akkor attól majd elhiszek valamit. A főnökeimmel beszéltem tegnap, hogy nemáááá' hogy én sql fejlesztő legyek, amikor matematikusnak érkeztem a céghez. És jött a téma körberágása (de véletlenül sem haraptak bele), negyedóra beszélés ugyanarról a számomra jelentéktelen dologról, és aztán a végén fogjunk kezet hogy milyen jó most már! Mivel azt kérték hogy fogjak kezet és ettől ők megnyugszanak, hát kezet fogtunk. Na de ez pont annyit jelent, mint amit az én kérésemről dumáltak. Pedig ha kezet fogunk valamire, annak jelentenie kéne valamit

Ezt szerintem tavaly vetettem papírra :)

Fú de régen jártam errre. 

Azóta volt egy pandémia helyzet, március közepétől május közepéig itthonról dolgoztam. Az első két hét tök nagy szorongással járt. Akkor még a franc sem tudta, hogy milyen ez a covid19, csak olvasni lehetett Bergamóról, Spanyolországról. Amikor az eleje lecsengett, akkor meg kötelező volt A és B hétben visszamenni a munkahelyre. Én akkor még féltem, még mindig nem volt elegendő tudományos információ. A közösségi média féle zaj nem az. Akkor valamikor tört meg bennem valami a munkahelyemmel kapcsolatban, hogy minek ezt erőltetni? Meg egy korábbi projekt miatt, amikor még május elsején is azzal nyomasztottak, hogy rajtam a világ szeme, leszek szíves éjjel nappal dolgozni. Egy hónap alatt össze is jött 5 nap túlóra.

Nyáron pedig elég szolídra vettük a figurát. Nem nagyon volt nagytárasági életünk. A szokásos éves vizitúrák azok megvoltak, a telekre is lejött két kisebb társaság, azon túl csak neten keresztül éltünk szociális életet. Valamikor a szabim előtt le is költöztünk és szeptember közepéig falun laktunk, az isten háta mögött :) Az elején nehezen voltam vele, nagyon eldugott a kis tanya, de aztán belejöttem. Persze az is nagyon furcsa, hogy apukám már teljesen elhagyagolja a tanyát, Rzs miatt - gondolom - már nem szeret oda lejárni. Nyakamba, nyakunkba is szakadt minden feladat. 

Közben pedig "vérnyomás gondok" miatt felmetnést kaptam a munkába bejárás alól. Július utolsó hete óta nem voltam bent. Ez segít kicsit eltávolodni az egész cégtől, talán könnyebb lesz majd váltani. Mert már nem olyan könnyű. Ez a hetedig munkahelyem, de úgy, hogy már hét éve dolgozom itt (jó, egy kis másikbankos kitérővel).  Már nem vagyok olyan bátor, mint régen. Sokmindenben is látszik ez, nem csak a munkahelyváltás témámon. 

Aztán nézzük, hogy mik voltak még ősszel? D-nek azóta sincsen állása. Teljesen leépült munkavállalói értelemben. Hihetetlen, de tényleg semmi, de semmi nem jön össze. És elfogulatlanul mondom, hogy kifejezetten okos nő. Csak megtört és nem tudja eladni a lojális, csillogószemű munkavállalót. Ellenben voltak kisebb projektjei, de az egyik csúfos véget ért. Azóta is itthon pandémiázgatunk. De jól vagyunk, szeretjük egymást, nagyrészt békésen élünk :) Ami gondot okoz, az a mostani vizsgaidőszakom (mostani? Mindegyik :D ). Elfáradok. Meló, az a tény hogy csak az én fizetésemből élünk úgy, hogy most egyáltalán nem szeretem a munkahelyemet, a munkámat, közben matematikusnak tanulok, vizsgázom és tartom a lelket a nőmben. Fáradok.

Még a legutolsó bejegyzésben írtam, hogy nyolc tárgyból hat megvan. Azóta abból a nyolcból hét van meg. Holnap lesz a nyolcadiknak a vizsgája. És annyira kifingtam (és hát szarul szerveztem meg a tanulást), hogy arra nem tudtam tisztességgel felkészülni. Holott az a legcombosabb. Lehet, az a szégyen áll elő, hogy fel kell vennem harmadjára is. Közben meg haladok a diplomadolgozatommal. Korábban sosem hittem volna, hogy a valószínűségszámítás ennyire közel fog állni hozzám. Erre most arra jöttem rá, hogy ez érdekel a legjobban. Meg a differenciálegyenletek, de az most meg kissé háttérbe szorult, azt kezdem elfelejteni. 

Csak ezen a holnapin lennék már túl. Fel sem fogom, hogy miért izgulok ennyire. Gyomrom ökölben, fújtatok mint egy gőzmozdony. Simán van még egy félév, az alatt meg lehet tanulni gond nélkül, perfekt módon. És még ezzel együtt is lehetséges, hogy sikerül az egész suli az előírt 2 év alatt. Nem hittem, de lehetséges. Induláskor úgy voltam ezzel, hogy 2-3 év egy egyetemi szintű matek szak. Most meg csalódásként élném meg a 2.5 évet is :D

Egyre pocsékabb az életérzésem a melóban. Megint az történik, hogy droidot kerestek, nem pedig embert. Itt is az van, hogy senki nem azt végzi, ami érdekli és amihez ért. Hanem mást. És ez kiégeti az embert. Olyan, mint ha egy phd-zott építőmérnökkel aszfaltoztatnának.

Amúgy voltunk megint Brünnben, most pajtikkal (novemberben D-vel kettesben).

Visszatérve, negyedóra múlva lesz egy megbeszélésem, hogy kb milyen szakmai irányba mennék tovább az A-ban. Ennyi idősen is izgulok, megint, tökre!